Austin-Sparks.net

Néhány szó Theodore Austin-Sparksról

Austin-Sparks.Net

- Eredeti cím: "About Theodore W. Austin-Sparks" - by Austin-Sparks.Net 2003 -
(Fordította: Tisza János)

Amikor T. Austin-Sparks műveit olvassuk, hamarosan feltűnik, hogy mennyire keveset mond el önmagáról, vagy a személyes életéről. Ehelyett a hangsúly egységesen mindig Krisztuson van, mint az ő Életén (és a mi Életünkön). Az üzenet közvetítőjéről állandóan arra az Egyetlenre tereli a figyelmünket, Aki maga az Üzenet: " Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgátokat a Jézusért. " (2.Kor. 4:5)

A londoni Honour Oak utcai gyülekezet fennállásának idején "Sparks úrnak" nem kevés ellenállásban és elutasításban volt része, személyét és szolgálatát illetően. Úgy gondolta, nem szükséges megvédenie magát, az úgysem segít elhallgattatni a félreértéseket. Másrészt az Austin-Sparks tanítások befogadásra találtak azok körében, akik Krisztus teljességét éhezték és szomjúhozták. Üzenetei mind beszélt, mind írott formában nyitott ajtókra találtak szerte a világon. Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban tartott konferenciákat, és ezek közül többről készült magnófelvétel is. Ezek a felvételek még ma is ingyenesen elérhetőek, írásaihoz hasonlóan. [ Lásd az angol nyelvű AUDIO kategóriánál. ]
Hitt abban, hogy amit ő Isten Egyetlen Szellemétől kapott, azt szabadon kell megosztania Krisztus Egyetlen Testével. Ezért sem írásait sem magnófelvételeit nem akarta jogvédetté nyilvánítani, ingyen akarta átadni mindazt a Testnek, amit ő maga is ingyen kapott a Fejtől. Az itt közölt írások egy része a magnófelvételek átirata, másik része pedig számos művéből való.

Könyveinek legnagyobb része a Honour Oak utcai gyülekezet által kiadott "Tanú és Bizonyságtétel" című magazinban jelent meg először fejezetről fejezetre. Austin-Sparks ezt a magazint legtöbbször "Ez a kis lap" néven emlegette. Ő maga volt a folyóirat szerkesztője az első megjelenéstől, 1923-tól kezdve egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig. A lapot egyik munkatársa és szerzőtársa vitte tovább 1989-ig "A Cél felé" címmel.

A "Tanú és Bizonyságtétel" magazinban kifejtették, hogy: "Ezt a szolgálatot az Úr tartja fenn azok közreműködésével, akik értékelik azt." Nem volt tehát előfizetés a lapra, mindenkinek ingyen elküldték, aki kérte. Csupán ez az egyszerű nyilatkozat volt az első oldalon:

"Ennek a kéthavonta megjelenő kis lapnak az a célja, hogy a maga részéről hozzájáruljon Isten végső célkitűzésének megvalósulásához, amiről az Efézusi levél 4:13-14 így szól: "...amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének (szó szerint: teljes ismeretének) egységére, érett férfiúságra, a Krisztus tökéletességének mértékére, hogy ne legyünk többé gyermekek..."

"Kiadványunk nem kötődik egy 'Mozgalomhoz', 'Szervezethez', 'Misszióhoz' vagy a keresztyének valamilyen elkülönült felekezetéhez, hanem egy, az "összes szentekért" való szolgálat. Azzal az imádsággal és reménységgel jelenik meg, hogy Krisztusnak egy teljesebb mértékét eredményezze, a szellemi életnek egy gazdagabb és magasabb szintjét.

A magazin 1966 júliusi számában Austin-Sparks a következőket írta:

" Igen ritkán fordul elő, hogy magunkról írjunk. Sokkal inkább szeretnénk olvasóink figyelmét az Úrra és az Ige szolgálatára irányítani, mintsem személyekre, vagy egyéb szolgálati ügyekre. De időnként mégis bölcsnek és szükségesnek tartjuk, hogy emlékeztessük olvasóinkat arra, mik azok a célok, amik alapvetően meghatározzák ezt a szolgálatot, - és ezt olykor meg is említjük...

Nos, akkor, mi is ez a szolgálat? Vissza kell egy kicsit kanyarodnunk. Ennek a kis újságnak, mely az utóbbi csaknem negyvennégy esztendő szolgálatának mintegy nyomtatott változata, a neve kifejezi a szándékot: "Tanú és Bizonyságtétel". "Tanú"- a felhasznált eszköz, vagy edény. "Bizonyságtétel" - az edényben és az edény által végbemenő szolgálat. A Bizonyságtétel - a kapott világosság növekedésének mértéke szerint - mindig Jézus Krisztusnak, Isten Fiának és az Ember Fiának hatalmasságáról és tökéletességéről szólt. Ez a nagyság a következőkben összpontosult és vált nyilvánvalóvá:

(1) Az Ő Személye

(2) Isten örök szándékának végtelensége, ahogy Őbenne összpontosul, és kizárólag Őhozzá kapcsolódik.

(3) Az Ő Keresztjének a nagysága, mint az Ő Személye nagyszerűségének és a hívőkben és hívőkért végzett munkájának alapja és lényege.

(4) A Gyülekezet nagysága, amely az Ő Teste, mint nélkülözhetetlen és kiválasztott részese az Ő végső, tökéletességben való megjelenésének és az új egek és új föld kormányzatának.

(5) Annak szükségessége, hogy Isten népe ne csak az üdvösségről tudjon, hanem ismerje meg az üdvösség hatalmas célját is Isten örök tanácsvégzésében: elérni a "teljes nagykorúságot" Jézus Krisztus bőséges segítségével.

Úgy érezzük, hogy az Újszövetség igen fontosnak tartja ezt a kérdést; jelentősége Pál apostol következő szavaiban összegződik: "Intvén minden embert, és tanítván minden embert...,hogy minden embert tökéletesnek (teljesnek) állassunk elő a Krisztus Jézusban" (Kolossé 1:28). Hisszük, hogy a Szent Szellem minden önálló tevékenységét ez a cél vezérelte, és ez a feladat határozta meg.

Lehetnek különböző szempontok, de a végső cél egy és ugyanaz. A nagy evangélizációs és missziói törekvések, mindaddig amíg a Szent Szellem vezérlete alatt működnek, szintén ezt a célt tartják szem előtt...

Noha őszintén szólva sohasem éreztük a mi feladatunknak, hogy rábeszéljük az embereket egyházuk, vagy missziós szervezetük elhagyására, azért régebbi olvasóink tudhatják, milyen gyakran nehezedett ránk teherként a szellemi táplálék kérdése. Az Újszövetség igen sokat foglalkozik a szellemi élelmezés tárgyával, és ha minket jogosan neveznek 'szolgálatnak', és nem 'Mozgalomnak' vagy valami szervezetnek, akkor méltán értelmezhető ennek a világméretű éhségnek a megelégítése a mi ügyünknek..."

Az a kiáltás, ami újra és újra felhangzik ezeken az üzeneteken keresztül, a hívőkért szól, hogy felnövekedjenek Krisztus teljes ismeretére, úgy ismerjék Őt, mint az Egyetlent, aki Minden Mindenekben, Feje mindeneknek. (..folytatjuk..)


Fel

T. Austin-Sparks úgy gondolta, hogy amit ingyen kaptunk, azt továbbadnunk is ingyen kellene. Ennek megfelelően az Ő írásai sincsenek szerzői jogokkal védve. Ha Te is szeretnéd másokkal megosztani ezeket a műveket, kérjük, hogy tiszteletben tartva a szerző kívánságát, add Te is szabadon - költségmentesen, változtatások és szerzői jogok fenntartása nélkül.